A stílus és a karórád
Sokan sokféleképpen igyekeznek felszínre hozni és megmutatni egyéniségüket. A hajviselet, ruházkodás, telefon, és egyéb státusszimbólumok mind alkalmasak erre.
Ami nagyon fontos viszont, hogy ne feledkezzünk meg az apró részletekről sem. Megjelenésünket az apró, de egyéni kiegészítők tehetik igazán perszonálissá, megjegyezhetővé, feledhetetlenné.
A hölgyek eszköztára itt jóval szélesebb, míg a teremtés koronáinak meg kell elégedniük pár eszköz felhasználásával. Egy maszkulin karkötő, netán egy markáns pecsétgyűrű is megfelelő lehet, de véleményem szerint a megfelelő image csak egy jól megválasztott férfi karórával lehet teljes.
Ha eme becses tárgy birtoklására adnánk a fejünket, oda kell figyelnünk pár lényegtelennek tűnő, ám annál fontosabb dologra.
Az óra szíja is legyen éppen megfelelő. Ez alatt azt értem, hogy jól illeszkedjék a csuklónkra, kellőképpen szellőzzön, és színében, anyagában, megjelenésében harmonizáljon öltözködésünk egyéb becses darabjainak egységével. Lehet bőrből, fémből, szövetből vagy gumiból, ezt semmiképp ne feledjük óránk beszerzésénél!
Az óratok is sokféle lehet ám! Gondos keresgéléssel biztosan felkutatható a viselője ízlésének megfelelő kialakítás.
Az óra számlapja? Húha, ízlések és pofonok. Kinek a római számos, kinek a papné, akarom mondani, arab, pilóta, búvár stb. Ez egy nagyon fontos, mondhatni kardinális kérdés. Legyen könnyen leolvasható, stílusos, vagány és alkosson egységet az időmérő minden egyéb elemével.
Egy valamirevaló órakedvelő számára a mutatók sem érdektelenek! -Már ha vannak, persze- kialakításukkal, sejtelmes vagy éppen hivalkodó dizájnjukkal sokat hozzáadhatnak a ketyegőnk összképéhez.
Na és elérkeztünk talán a legfontosabbhoz. Minden horológiai vita tárgyához, az órák csimborsszójához, az óraszerkezetekhez. Kvarc, vagy mehanikus? Felhúzós, vagy autómata? Elemeses, vagy napelemes? Esetleg kinetic? Na ezen asztán napestig mehet a diskurzus.
Leírásom alapján, nehéznek tűnik a választás, nekem mégis van egy világbajnok ötletem a gordiuszi csomó átvágásának, az ókori történethez hasnló menekülőutas átvágására. Hallgass a szívedre, kedves olvasóm, és vedd azt, amelyik megszólított téged! Ne próbálj racionálisnak látszani, hidd el, te sem vagy az. Vizslasd az órapiacot élénk érdeklődéssel, majd hozzd meg könnyedén a fetvát: Ő kell nekem!
Hidd el, csak ennyi az egész!